Safe-Gate az emberek biztonságáért

A Covid-19 felülírta a megszokott hétköznapokat, a munka és a társadalmi kapcsolatok átköltöztek az online térbe. Habár az újfajta ritmusnak előnyei is vannak, a korlátozások soha nem látott kihívások elé állítják az embereket és a világot. A tét hatalmas: ha jól kezeljük a helyzetet, biztonságban tudhatjuk szeretteinket, minimalizálhatjuk a gazdasági válságot és hamarabb visszakaphatjuk a szabadságunkat az élet minden területén. A Safe-Gate fertőtlenítő kapu csökkenti a vírusok és baktériumok okozta megbetegedések terjedését, amely most, a koronavírus megjelenése miatt kiemelten fontos feladatunk.  

Miért éri meg beruházni?

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu a társadalmi felelősségvállalás, valamint a cégek, intézmények, vállalatok gazdasági érdekei szempontjából is hasznos beruházás.  

 

Vegyünk például egy bevásárlóközpontot vagy egy multinacionális céget. Mindkét helyen több száz, adott esetben több ezer ember fordul meg naponta. Ahhoz, hogy a dolgozók vagy épp a vásárlók félelem nélkül, felszabadultan tartózkodjanak az adott térben, elengedhetetlen, hogy biztonságban érezzék magukat.

 

A forgalomban lévő kézfertőtlenítők használata nem praktikus, hiszen lehetetlen minden egyes személyt tetőtől talpig megszabadítani a fertőzést okozó baktériumoktól és vírusoktól. Arról nem beszélve, hogy a folyamat időigényes és sok kényelmetlenséggel jár.

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu mindössze 5 másodperc alatt elpusztítja a ruházaton és a bőrön megtelepedő vírusok és baktériumok 75-80%-át. Ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy utazás közben, munkahelyen és egyéb közösségi térben is biztonságban legyünk, megóvjuk szeretteinket, és megakadályozzuk a további fertőzéseket, valamint csökkentsük a járvány második hullámának esélyét, illetve súlyosságát. 

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu akkor is hasznos eleme lehet a mindennapi életnek, amikor már elérhető lesz a Covid-19 ellenszere. A téli influenzaszezon minden évben tömeges megbetegedéseket eredményez, ám a Safe-Gate használatával jelentősen csökkenthető a betegek száma. Ha pedig az emberek egészségesek maradnak, akkor minden szempontból jobban hozzájárulnak a gazdasági aktivitás megőrzéséhez.

Kényelmes és egyszerű használat

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu minden szempontból felhasználóbarát. 

 

A fülke üzemállapotát, valamint a fertőtlenítőszeres tartály töltöttségi szintjét a jelzőlámpa-oszlopon lévő kijelző mutatja.

 

A Safe-Gate kapu szoftvere kompatibilis a beléptető rendszerek képtároló- és továbbító rendszerével, így képes rögzíteni az áthaladó emberek egyéni lázmérési adatait. A normál tartományt meghaladó testhőmérséklet esetén a bejárati forgókereszt már a kapuba történő belépést is megakadályozza. 

 

Megfelelő testhőmérséklet esetén a felhasználó beléphet a Safe-Gate kabinba, ahol a rendkívüli érzékenységű szenzorok aktiválják a rendszert. A tartályban lévő fertőtlenítőszer a nagynyomású, rozsdamentes acélcsöveken, majd a porlasztó fuvókákon át szétszoródik a fülkében, ahol mindössze 5 másodperc alatt elpusztítja a ruházaton és a hajon található vírusok és baktériumok közel 80%-át. 

Fő tulajdonságok

Egyszerű a telepítése és a használata
Könnyen mozgatható
Nagynyomású ködporlasztást végez
A porlasztott szemcsék elérnek minden felületet
Belépés és kilépés érzékelése
A lábai állíthatóak
Jelzőlámpás figyelmeztető rendszer
Különleges bevonatú fémszerkezet
IP65 védettségű elektromos rendszer
Hőmérsékletmérő-érzékelő rendszer
Beléptető rendszer szoftveréhez illeszthető

Fő jellemzői

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu hatékonysága a működési elv egyszerűségében rejlik.

 

A Safe-Gate fertőtlenítő kapu az adott járványügyi helyzetnek megfelelően többféle fertőtlenítő folyadékkal is feltölthető. Legyen szó vírusról vagy baktériumról, a megfelelő fertőtlenítő használatával célzottan vehetjük fel a harcot a kórokozók ellen.

 

A tartályban lévő fertőtlenítőszer rozsdamentes acélcsöveken, majd porlasztó fúvókákon áthaladva kerül a Safe-Gate fülkéjébe. A nagynyomású szivattyú, valamint a csövek, csatlakozók és egyéb alkotóelemek speciális kialakítása gondoskodik a fertőtlenítőszer egyenletes eloszlásáról.

Felhasználási területek

Magánvállalatok és hatósági szervezetek
Rendvédelmi és katonai egységek
 Kórházak
Repülőterek
Bevásárló központok
 Szabadidőközpontok
 Koncerthelyszínek
Könyvtárak
Iskolák, Egyetemek
 Börtönök
Gondozóintézetek

Forgalmas városrészek

 

Termékeink

Fekete Kapu

Piros Kapu

Fehér Kapu

 

Kék Kapu

%25E8%2593%259D%25E8%2589%25B2%2520(1)_e

Sárga Kapu

%25E9%25BB%2584%25E8%2589%25B2%2520(2)_e

Kapu adatok

Fúvókák

száma

10db

Méret

120x600x215 cm

Tömeg

162 kg

Hőmérséklet mérő

Infravörös fénnyel 

Ködporlasztás módja

Nagy nyomás (max 90bár)

Hőmérséklet mérő területek

Csukló, Homlok

Hőmérő pontosság

+/- 0,3C

Hozzávalók

Kézfertőtlenítő modul, Szőnyeg

Permetezési idő

5mp

Permetezési mennyiség

Normálisan 4L/óra

Fertőtlenitési tartomány

Egész test

Óránkénti teljesítmény

600 ember

Mozgathatóság

Kerekeken lehet mozgatni

Üzemi feszültség

110V/220V

Képernyő méret

17,2 cm átmérő

Tartály térfogat

20 liter

 

Hírek

Érdeklődés esetén időpont egyeztetéssel a gép megtekinthető belvárosi irodánkban

 

Kontakt

Telefonszám

+36 30 468 5824

Safe-Gate Kft
1052 Budapest, V. Bécsi utca 5.

Cégjegyzékszám: 01-09-358052

Adószám: 27938647-2-41

arrow&v